“Az iraki háború elleni érvek gyakran arra a meggyőződésre épülnek, hogy egy amerikai invázió destabilizálná a Közel-Keletet. E kritika szerint a régió az instabilitás puskaporos hordója, amelyet egy háború, annak minden elkerülhetetlen, nem szándékolt következményével együtt, begyújthat. Az arab utca fellázadna, a radikális iszlamisták toborzói újabb sérelmekből profitálnának, Irak szétszakadt polgárai – arab szunniták, síiták és kurdok – pedig esetleg szétszakítanák országukat. Ezek a repedések az egész térségben elterjednének.”
“De egy Irakkal vívott háború talán nem is nagyon rázná fel a Közel-Keletet. A térségben a legtöbb rezsim túl stabil, erős és okos. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök például sokkal ügyesebbnek tűnik, mint Mohammed Reza Pahlevi, az iráni sah volt. A sah jelentős függetlenséget biztosított a klerikális intézménynek – és Ruhollah Khomeini ajatollah a mecseteket és vallási iskolákat használta fel a forradalmi mullahok hálózatának kiépítésére. Mubarak úr ezzel szemben alaposan kooptálta a vallási hierarchiát. Az egyiptomiak fellázadhatnak a kenyértámogatások miatt. Nagy számban vonulnak az utcára, hogy meggyászolják egy szeretett énekes halálát. Egyszer sem lobbantották lángra Egyiptomot a palesztinok szenvedései vagy az Egyesült Államok harcias fellépése miatt. És Egyiptom, a sűrűn városiasodott, fiatalos és homogén lakosságával talán a legvalószínűbb állam a Közel-Keleten arra, hogy az utcáról feltörő népi elégedetlenségnek engedjen.”
“A szaúd-arábiai instabilitástól való félelem szintén megalapozatlannak tűnik. Az ország leginkább bántalmazott népe – az olajban gazdag keleti tartomány síitái, akiket a rezsim keményvonalas szunnita klerikusai “kutyáknak” neveznek – nem fognak lázadni Szaddám Huszein nevében, aki brutálisan elnyomta saját síita többségét. Szaddám Huszein pedig soha nem volt szeretett figura Szaúd-Arábiában, még az Egyesült Államokat gyűlölő szaúdiak körében sem.”
“A szaúdi militancia főként pénzügyi jellegű, és proxieken keresztül fejeződik ki.”
“Az instabilitás elmélete Törökország és Jordánia esetében sem működik jobban. Bár egy háború arra ösztönözhetné az iraki kurdokat, hogy erőteljesebben fejezzék ki etnikai identitásukat, és ezzel kiválthatná a kurd nacionalizmustól félő török hadsereg betörését, egyik sem valószínű. Törökország megbékélt az észak-iraki kurd enklávéval. Lassan, fájdalmasan, de egyre nagyobb éleslátással a török társadalom felismerte a kurdok közötti különbségeket, és azt, hogy a törökországi kurdok milliói milyen mélyen integrálódtak az egyre demokratikusabb török köztársaságba.”
“Az egyetlen igazán nyugtalanító dolog, amit egy második Perzsa-öböl menti háború szabadjára engedhet, az az iraki demokrácia.”
“A liberális eszmék gyakorlati amerikai támogatása az arab világban gyakorlatilag nulla.”
Forrás: An Iraq War Won’t Destabilize the Mideast (archived)
